Jazmin34 tel:0690/900-992
38
Felfigyeltem egy férfira a sarokban. De nem láttam elég jól, mivel félhomályba burkolózott. Úgy állt ott magabiztosan és határozottan, mintha ő is engem keresne, csak még nem talált rám. Hátra igazított hajába úgy túrt bele és közben nézett körbe a tánctéren, olyan pillantásokkal kísérte szemeivel a nők testét, amiből rögtön tudtam, hogy ő nem egy egyszerű kalandot keres. A tekintete, megjelenése és mozdulatai mindent elárultak.Muszáj felhívnom magamra a figyelmet. Ő kell nekem és nem adom senkinek! Ekkor úgy kezdtem el táncolni, hogy vele szemben voltam, de még kicsit távol. Inkább lassan és kéjesen mozogtam. Egyik kezemmel a melleimtől óvatosan lefelé engedtem a testemen a kezem, a másik kezemben a martinim volt. Majd beletúrtam hosszú szőke hajamba és enyhén megharaptam tűzpiros ajkaimat, közben végig őt nézve. És sikerült… Észrevett…Kezdődhet a játék!Nem is habozott, odajött hozzám, és nem szólt semmit, csak magához húzott és összeért testünkkel lassan mozogtunk, és közben mélyen egymás szemébe néztünk.Nem kellett mondanom semmit, mintha olvasott volna a gondolataimban. Odahajolt a fülemhez és mámorosan a fülembe súgta: akarlak! A meleg levegő kellemesen, de izgatóan végigsimította fülem és kicsit beleborzongtam. A lányok már tudták, hogy most elmegyek, így bólintottak, jelezve: minden rendben.Kiértünk a fülledt helyről és fogott egy taxit. Beszálltunk mindketten és csendben utaztunk körülbelül 10 percet. Megérkeztünk a lakásához…Felmentünk a 3. emeletre és kinyitotta az ajtót. (Szívesen elmondom Én mit gondolok erről a témáról, amikor felhívsz a számon! A tarifa bruttó 1500 huf/perc.
Ha videót is kérsz, sem a video elküldése, sem az adott videón való arcom mutatása nincs granatálva. )
Egy igazi legény lakás volt, modern bútorokkal és olyan sejtelmes hangulata volt az egésznek, hogy még jobban éreztem magam. Megkérdezte, hogy szeretnék-e inni valamit, de csak ráztam a fejem, jelezve, hogy mást akarok. Ezután teljesült minden vágyam!Hozott egy kellemes anyagú sálat, amivel bekötötte a szemem, és ügyelt rá, hogy ne láthassak semmit. Mondta, hogy ne csináljak semmit, majd ő levetkőztet. Lekerült rólam a ruhám és a melltartóm. Ha kíváncsi vagy a történet folytatására akkor hívj a 0690900992 számon aminek a tarifája ezerötszáz forint percenként. A bugyim és combfix rajtam maradtak. Láthatta rajtam, hogy izgulok, mert óvatosan megérintette a vállamat és adott egy csókot a kulcscsontomra. Ekkor kicsit elkapott a félelem, de inkább izgultam. Nem ismertem se őt, se a lakását. Mi van, ha még sem akarom!? Mi van, ha ez jobb, ha csak vágyálom marad!? Nem tudtam semmit sem szólni, mert ekkor bekötötte a számat is és hátra a kezem……………………………..
díja 1500/perc.
Hiba esetén az alábbi Finom17.com-os ügyfélszolgálati telefonszámot hívhatja : +36/70-647-5325 .